Gondolkodtatok már azon, mitől válik a karácsony a szeretet ünnepévé? Nektek mitől olyan különleges?

Nekem elég nagy családom van. Apa részéről kilencen vagyunk unokatesók, anya részéről hárman. Mindenki felnőtt, férjek feleségek, és vannak, akiknél már gyerekek is születtek. Teljesen természetes, hogy ahogy felnövünk és családot alapítunk, mindenki a saját kis családjával tölti a szentestét. Most viszont engedjétek meg, hogy egy picit visszautazzak az időben, és elmeséljem, hogyan telt a karácsony Szabóéknál, amikor még mindenki együtt volt:

Azzal kezdeném, hogy nálunk szent reggel van. Ez azért alakult ki így, mert amikor még kicsi voltam, a szüleim nem akarták, hogy meglássam, amikor a Jézuska hozza a fát. Megvárták, míg elalszom, ők pedig éjjel vonszolták be és díszítették fel. Fogalmam sincs, hogy csinálták olyan ügyesen, hogy nem keltem fel a fa befaragására, vagy amikor egy-egy díszt véletlenül leejtettek. Reggel csengetett a Jézuska, szaladtam le a lépcsőn, és ott volt a csodálatos, plafonig érő fa, teli ajándékkal a tövében.

Amikor megszületett Levi, akkor sem változott semmi, maximum annyiban, hogy sokkal korábban járt a Jézuska, mert ő annyira izgult, hogy nem tudott reggel 7-nél tovább aludni. Köszi Levi! Álmosan, pizsiben bontogattuk mindig az ajándékokat, aztán én visszafeküdtem aludni…

Igaz, ma már tudom, hogy nem létezik a Jézuska (elvileeeeg…), én mégis ragaszkodom a hagyományhoz, és huszonéves fejjel is minden, a mai napig ugyan így megy! Annyi változás történt, hogy 23-án este most már együtt díszítjük a fát.

A szenteste mindig a nagyszüleimé volt. Szeretünk enni, tudunk is, tehát mama általában szatyornyi káposztával, és literes halászlével érkezett. Mivel én nem szeretem a mazsolát, csak nekem sütött külön két-három ágnyi bejglit, „Hadd egyek!”.

25-én, 26-án be kellett osztani, ki mikor érkezik, de hát 15 embernél kevesebben így sem voltunk általában a házban. Volt olyan, amikor hirtelen annyian lettünk a mamáék házában, hogy a mellettem ülőket nem is ismertem, aztán kiderült, hogy a másodunokatesóim.

Na de mit csinál ennyi ember, ha már ilyen szépen összejött ezen a jeles ünnepen? Hát discozik! 😀 Unokatesómnak köszönhetően, ilyenkor került elő a dj pult, a fények, na meg a Bódi Guszti némi Tiestoval fűszerezve. Csak úgy röpültek le a papucsok és ugrottak az öregek az asztal tetejére táncolni. Mindezt elkezdtük délután négykor, és ment hajnal kettőig, nem kevés piamennyiséggel. Nekem ettől vált meghitté az ünnep!

Viccet félre téve, tényleg a hagyományok és a család az, ami képes igazi csodát teremteni. A nagymama karácsonyi bejglije, anya francia salátája és apa szenvedése a fával.

Sajnos, nem lehetnek velünk örökké a szeretteink, és ahogy felnövünk, mi is új hagyományokat teremtünk. Innentől kezdve a mi feladatunk lesz, hogy varázslatot csempésszünk az ünnepekbe, és hogy tovább vigyük azokat a tradíciókat, amik fontosak voltak számunkra, az újakkal együtt karöltve. Nem kis küldetés, de az a szép az egészben, hogy egy napon te is tovább adhatod valakinek!

Szóval idén megint megpróbálkozom a nagymamám bejglijével, annak ellenére, hogy tavaly nem sikerült! Egészen addig, amíg egyszer azt nem hallom valamelyik unokám szájából, hogy: „Mama, ez isteni! Legközelebb sütsz csak nekem két ágat mazsola nélkül?” 🙂

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Photo by Oláh Martin

Hozzászólások