Az előző részt ITT olvashatjátok!

Ismered azt az érzést, amikor valamire annyira vágysz, hogyha sikerül, a föld felett lebegsz a boldogságtól?  A „Barátok közt” szinte bombarobbanásként tört be az életembe és döntött le a lábamról. Egyik napról a másikra váltam egy „vidéki” középiskolás lányból, Magyarország egyik legismertebb tinijévé, „Bokros Lindává”.

Hogy dolgozzam fel?

2009-ben, 15 évesen még nem is fogtam fel, min megyek keresztül. Csak a fejemet kapkodva követtem az eseményeket és lubickoltam a csillogásban, ami körülvett. Legalábbis, külső szemlélőként ez jött le másoknak. De az igazság az, hogy elég nagy áldozatokkal és lemondásokkal is járt ez a „Hannah Montana” szerű kettős élet.

Öt évfolyamos gimnáziumban tanultam, Tatabányán. A nulladikat addigra elvégeztem, úgymond a kilencedik osztályt kezdtem pont, amikor mindez történt, október elején. Magántanuló lettem, ami nem akkora buli, mint ahogy azt képzelitek!

Ez azt jelenti, hogy egyedül kell bepótolnod az órai anyagot, egyedül, magyarázás nélkül kell felkészülni a dolgozatokra és az összes szabad időd rámegy a füzetmásolásra, vagy arra, hogyan próbáld megfejteni az osztálytársad macskakaparását. Arról nem beszélve, hogy Tatabánya 60 kilométerre van Budapesttől, legalább egy órát vett igénybe, mire beértem a forgatásról suliba.

A forgatások keddtől péntekig zajlottak, változó időbeosztással. Volt, hogy mind a négy nap, egész nap bent kellett lennem, de olyan is volt nagy ritkán, hogy csak egy-egy napot vett igénybe. Ez bizony egy teljes értékű állás, képzeld el, milyen lehet mellette leérettségizni?

Megtanultam úszni a mélyvízben

Az első forgatási napomon, az első jelenetem a sorozatbeli apukámmal, „Bartha Zsolttal” volt. Gondoltam: „ na, csodálnám is, ha valamelyik velem egykorú fiatallal lenne, durr bele a közepébe!” . Egy adott jelenetre 25, maximum 30 perc állt rendelkezésünkre. Ez idő alatt kellett lepróbálni, megtanulni, ki mit csinál bene és felvenni, többször is, ha kell. Kezdőként sem adtak erre több időt és ha elrontottam, nem sokkal voltak türelmesebbek sem a rendezők, sem a napi 12 órát bent álló operatőrök. Aztán gyors átöltözés, másik jelenet, és így mint egész nap. Nem kis stresszforrás ez egy újoncnak, pláne, ha mellette jól kell teljesítenie az iskolában is!

“De elszállt magától!”

Az első három hónap, amíg adásba nem kerültem, elég feszülten telt. 2010, január elején voltam először látható a tv-ben. A családom „premier bulit” szerveztek nekem, ahová elhívták az összes barátomat, rokonomat. Hihetetlen, hogy három hónap alatt mennyit lehet fejlődni!

Amikor először megláttam magam a tv-ben, mindenki körülöttem hangosan fütyült meg tapsolt, én meg szó szerint beszaladtam egy másik szobába, annyira bénának éreztem magam. Elsírtam magam, miközben szabadkoztam, hogy higgyétek el, most már nem ilyen vagyok, persze nekik így is nagyon tetszettem (hála az elfogultságuknak).

Akkor még nem volt Facebook, sem Instagram és szinte csak néhányan ismerték a Youtube fogalmát, szóval mondhatni, egy egész ország minket bámult esténként, a statisztikák szerint napi kétmillióan ültek le a képernyő elé megnézni bennünket. Nem ment az Éjjel-Nappal Budapest sem, sőt, még a Való Világ 4 is csak 2011-ben indult újra.

Egyre többen ismertek fel az utcán, egyre több celeb partira kaptam meghívást, míg nem odáig fajult a dolog, hogy az osztályfőnök csak úgy engedett el osztálykirándulásra a többiekkel, ha baseball sapkával takarom magam, mivel nem tudtunk végig haladni a Westenden.

Persze a jóval együtt társul a rossz is, így aztán, amikor nagyritkán bementem suliba dolgozatot írni (az év végi nagyvizsgák helyett), a barátaim és némelyik tanár is másképp kezdett hozzám állni.

Csak hogy egy kedves tanárnőt idézzek:

„ Szabó Kitti gyere ki, hozd ki a füzeted!” – mondta a tanárnő az óra felénél, ugyanis rendszerint ilyenkor az én szívatásom következett – „Ugye tudod, hogy a kis forgatgatásoddal nem mész semmire és nyolc általánossal fogod végezni?”

Osztálytársak:

„ Hello csajok, mit csináltatok a hétvégén?” – kérdeztem.

„ Voltunk a nagyinál, aztán megnéztünk a moziban egy filmet. És neked?” – válaszolták.

„ De jó, melyiket? Én is voltam a nagyinál, mint minden vasárnap. Szombaton viszont a Viva Cometen voltam, pénteken pedig fotózni az egyik magazinnak.”

„ Ahaaa” – és jött az elfordulás, sutyorgás és az egyedül hagyás. A kis tizen éves fejükkel azt gondolták, hencegek, pedig pusztán csak a kérdésükre feleltem, őszinte mosollyal, ráadásul nekem is meg kellett valakivel osztanom, min megyek keresztül. Egytelen lány barátnőm maradt, aki nélkül nagyon nehezen ment volna elvégezni a gimit. A szabad idejében a tanulásban is rengeteget segített, ezért a mai napig hálás vagyok neki! Sok olyan buliból és közösségi programból kimaradtam, ami egy középiskolás számára elképzelhetetlen, de kárpótoltak a még nagyobb stúdió bulik és a kollégák!

Ha már irigyek, adjunk nekik!

Egyre jobban éreztem magam a bőrömben, egyre ügyesebben szerepeltem, a stúdióban az öltözőmet szép lassan belaktam, és az „előző Linda” árnyékát is sikerült levetnem magamról. Az volt a legnehezebb, mert ha az emberek valamihez szokva vannak, nagyon nehezen fogadják el az újat, de hát nem volt más választásuk, még akkor sem, ha engem okoltak emiatt. Kicsattantam az örömtől, enyém volt a világ!

A suliban pedig, az osztályból én tettem le elsőnek a jogosítványt (legalábbis az első kettőben voltam), lenyelvvizsgáztam és emelt angol előrehozottan érettségiztem, mindössze másodmagammal, miközben Tatabánya és Budapest között ingáztam, volt, hogy vonattal, napi 4x is. Csináljátok utánam! Persze nem mindenkinek van olyan apukája, aki ha kell, felviszi kocsival és megvárja őt az autóban…!

Lehet mondani, hogy a semmiből jött a siker, de igazából egész életemben erre készültem. Rengeteg munka és áldozat volt már benne, mint a saját, mint a családom részéről, de ez az, amit a gyűlölködők úgysem fognak soha megérteni.

Végre felfigyeltek rám, azzal foglalkozhattam, amit szeretek, a kollégáimmal pedig kezdett kialakulni egyfajta barátság. Fiatalok voltunk, híresek, mi kell még?!

Hozzászólások