Tinder…első dolog, ami eszembe jut róla, hogy sekélyes emberek, felejthető egyéjszakás kalandokat keresnek rajta. A csajok biztosan ribancok, a srácok pedig csak a strigulákat gyűjtik. „ Ugyan már, hiszen Tinderen nyilván nem találsz komoly kapcsolatot!” – állítottam, akár hányszor valaki felhozta a témát.

Aztán, egy komoly szakításom után, amikor nem tudtam magam álomba sírni, indulatból és elkeseredettségből felindulva, a Tinder regisztrációt éreztem a legkézenfekvőbbnek. Pár hónappal és néhány felejthetetlen tapasztalattal később úgy éreztem, teljesen kiismertem a budapesti éjszaka szingli egyedeit, beleértve a srácokat és a csajokat is (relax, lányokkal nem randiztam, de éppen elég belátást nyertem a fiúk által elmesélt sztorikból)!

Azoknak, akik hasonlóan vélekednek az ismerkedős alkalmazással kapcsolatban, mint ahogyan én tettem, első körben nekik szól ez a poszt, ugyanis nem a könnyűvérűséggel van a gond (fiatalok vagyunk, vannak szükségleteink…), hanem az emberek teljes zavarodottságával.

Íme, ilyen esélyekkel indul egy ismert, fiatal nő 2017-ben:

Na igen, ismert…azért elég idő telt el azóta, hogy az egyik legnézettebb sorozatban játszottam az egyik legismertebb kereskedelmi csatornán (bocsi, jogdíjas a név). Mégis, mindenki csodálkozva kérdezte tőlem, hogy nem lesz ciki, ha valaki felismer? Féltem tőle én is, míg nem több híres emberrel találkoztam a Tinderen, mint ahány celeb megfordul egy díjátadó gálán. Persze, néhány „vicces” figura betalált olyan üzikkel, hogy: „Mi van Linda, Petit offoltad?” vagy „ És a Zsolti mit szól ehhez?” . De hát ehhez hasonló utánam ordítások a mai napig előfordulnak a nyolcadik kerület környékén, ha már ide költöztem.  Akik pedig normálisan közelítettek, természetesen egyből lecsekkoltak az interneten, így nem maradt sokáig leplezetlen a dolog.

It’s a Match!

Azt hihetnéd, mekkora előnnyel indulok, biztos minden srác oda meg vissza volt a büszkeségtől, hogy egy „volt híresség” jobbra húzta. Mondjuk, nem állítom, hogy nem hencegtek ezzel a haverjaik előtt… Igazából, egy dolog miatt voltak szerencsésebbek. Mire elérkezett a személyes találkozó, tudták, hogyan nézek ki (és nem csak kamu képek), milyen a hangom, hogyan mozgok, csupán annyi különbséggel, hogy azóta a kislányból felnőt nő vált, cicikkel, és nem kis popsimérettel, habár ez csak plusz előnyt jelentett minden alkalommal (nyilván).

Nem titok, hogy beleszaladtam néhány „fuckboy”-ba is, de hát ki nem?! Eddig csak hosszú kapcsolataim voltak, sajnos nem mindig tudtam kiszűrni, kivel érdemes kezdeni, és ki az, akivel csak megégetem magam. Egyébként, a „fuckboy” definíciója egy tipikus szépfiút takar, aki az „imádok szingli lenni és minden csajt megb*szni” elméletnek él. Valószínűleg, ez egy korábbi szívösszetörésből, vagy komplexusból származik, mégis azt érezteti veled, hogy örülj neki, amiért szóba állt veled, miközben Instagramon fűzi a következő jelöltet a randitok közben. Aztán rájössz, mennyire szegényes érzelmi intelligenciával rendelkezik, és hogy mennyire gyáva, amikor a szórakozó helyen ahelyett, hogy odamenne hozzád, inkább megnézi, fent vagy-e Tinderen, majd másnap rád ír, e-képp: „Hé, tegnap jól ráztad!;) Ihatnánk valamikor együtt!” Pff, ha tegnap lenne, minden kétség nélkül, de így, csak egy figyelmen kívül maradt üzenet maradsz…!

De ez a poszt most nem róluk szól, hanem azokról a potenciális jelöltekről, akikről azt hiszed, talán ő lesz a herceged.

Tehát, a „match”-elés után, míg a kiszemeltemmel csak chateltünk, vagy éppen áttértünk más platformokra és ott folytattuk az ismerkedést, minden nagyon izgi és gördülékeny. Tudod, az a fajta írogatás, amikor nem érzed magad soknak, ugyan annyit érdeklődik ő is irántad, mint te iránta, nincsenek üres járatok. Vele fekszel és vele kelsz, persze csak virtuálisan, konkrét „textationship”-ben éltek, míg elérkezik a találkozó nagy napja. Ennek az az egy hátránya van, hogy addigra kialakítasz magadban egy képet róla, és ha annak csak egy kicsit is nem felel meg, bukó az egész. Utálom is ezért az első randikat, de tegyük fel, hogy viszonylag jól ment, eljuttok odáig, hogy a találkozó után egyikőtök sem „ghosting”-ol, és lesz belőle második, harmadik, negyedik randi.

Eközben min megy keresztül a nő, azaz én?

Randiról randira egyre jobban megismerem a fiút, én is egyre több mindent elárulok magamról, egyre közelebb engedem, egészen az első csókig, akár még tovább is (igen, néha mindenki csinál ilyet…).

Ezzel szemben a fiú?

Elindul fentről, puccba vágva megjelenik az első randin, mindent megtesz azért, hogy lenyűgözzön. Úgy tűnik, tényleg meg akar ismerni. Aztán szépen borul a bili, és két választási lehetőséged marad. Az első, vagy beközli, hogy oké, akkor mától kb együtt vagytok, féltékeny lesz minden telefon pittyenésre, ami k­*rva para. A másik, hogy folytatódik tovább az egész, ami 99%-ban a következőképp sült el:

Ahogy én egyre jobban kiadom magam, úgy illan el az elérhetetlenség illúziója, és válok egy egyszerű „tinderes strigulává” a fiú szemében, pláne, ha már megtörtént minden. Arról nem beszélve, hogy a mai srácok egyszerre akarnak sikeresek lenni, pénzt keresni, és mindeközben egy olyan társra vágynak, akikben vagy az exüket keresik (mert még mindig nem hiszik el, hogy lehet mást is épp annyira szeretni), vagy egy olyan álomnő él a fejükben, akinek képtelenség megfelelni (rosszabb esetben ez az anyja). Ettől a nyomástól úgy érzik, húszon évesen lassan kicsúsznak az időből, és még mindig sehol sem tartanak. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy 10-ből 9 srác erről panaszkodik.

De azért még élni akarnak, félnek az elköteleződéstől, és ha már egyszer befűzhettek egy volt „celeblányt”, miért pont most állnának meg, hiszen ki tudja, ezek után mekkora hal akad még a horogra? Így esett hát, hogy öt randevúig minden tökéletesen ment, majd mintha elvágták volna, többet nem hallottam egyikről sem.

Legalábbis egy időre, mert előbb-utóbb , pár hónap elteltével, lenyugodva, mindig jött egy „Szia, hogy vagy?” üzenet. Valószínűleg egyikőjük sem hagyott elég időt az ismerkedésre, és ha a felszínből ítélve úgy érezték, hogy a lány nem passzol hozzájuk, a frusztráció hatására azonnal tovább léptek. Szerintem, ezért ejtenek annyi lányt pontosan azután, hogy ő már többet érez a fiú iránt, és ezért van annyi félresikerült randis élményünk is. Persze ez fordítva is előfordulhat, ha éppen a csajjal nem stimmel valami…

Végül térjünk vissza a legelső állításomhoz

A Tinderen minden nő ribi, a fiúk meg csak a strigulákat gyűjtik? Nem gondolom, hogy a lányok könnyűvérűek lennének. Nyilván vannak olyanok is, mindenkinek szíve joga. A csajok hibája, mint ahogy az enyém is, hogy néhány jó randi után még nem kell magad elképzelni az oltár előtt fehér ruhában és sajnos túl hamar engedünk bizalmat a srácoknak, reménykedve, hátha ő a nagy Ő, amivel egyből elijesztjük őket. Kell a játék, ha nyeregben érzi magát, akkor elkényelmesedik!

Ami pedig a fiúkat illeti, gyakran azt sem tudják, mit akarnak az élettől, nem hogy tőled. És hogy mindennek ellenére miért kerestem nevetséges módon én is a Tinderen párkapcsolatot? Bevallom, kezdetben csak izgalmas élményekre vágytam, és amíg leszartam, lesz-e folytatás vagy sem, mindenkit teljesen megszédítettem. Aztán, ahogy kezdtem unni a szingliséget, egyre inkább mondogattam magamnak, hogy „de hát ki tudja, ez is csak egy plusz lehetőség a szerelemre” !

Akár hiszed akár nem, egy ismertebb lánynak korlátozottabbak a lehetőségei!

Életben, aki valaha leszólított, vagy nyomi volt, vagy megszállott rajongó, ami önmagában is fura. A jó csávók soha nem mertek oda jönni hozzám. 2016 végén felköltöztem egyedül Budapestre, a régi barátaimtól teljesen elszakadtam, ismerősöm nem nagyon volt itt, így hát nem maradt más, mint hogy kipróbáljam az internetes ismerkedést is. Kb mindenki hülyének nézett, úgy ahogyan ez előtt én is azokat az embereket, akik így vélekedtek a dologról.

Végül úgy nyugtáztam az egészet, hogy elfecsérelt idő, míg nem az a maradék 1% megmutatta, hogy nem hiába töltöttem le. Fél év barátság után, lassan egy éve alkotunk egy párt.

Köszönöm, Tinder! 🙂

Hozzászólások