10 jel, hogy sorozatfüggő vagy

Valljuk be, a sorozatfüggőség a legújabb népbetegség. Nagyjából az összes barátom ebben szenved, sőt, egy nyár erejéig én is elkaptam ezt a csúf kórságot, amikor kicsit elveszíttettem az időérzékemet az Upper East Side-on. De meddig normális, és mikortól számít függőségnek kedvenc sorozatod követése? Ha ebből a 10 pontból legalább 5-ben magadra ismersz, azt hiszem, téged is diagnosztizálhatunk!

1. Barátok helyett sorozat

Ismerős, amikor péntek este elhívnak a barátaid magukkal valahova iszogatni, de te inkább otthon maradsz, mert éppen megjelent a kedvenc sorozatod új epizódja?

2. Csak erről tudsz beszélni

Nemrég kihallgattam, hogy az öcsém az egyik barátjával megállás nélkül csak az American Horror Story új évadáról beszél, aztán amikor már nem tudtak egymásnak újat mondani, elköszöntek, és letették a telefont. Hahó, hova lett a régi jó modor, legalább kérdezted volna meg, hogy van!

3. Mindenről csak az jut az eszedbe

Társaságban vagy, és valaki mond egy poént, erre te: “jaj, ez pont olyan, mint amikor a Screem Queens-ben…” várnád a nevetést, vagy legalább némi reakciót, de csak értetlenül bámulnak rád.

4. Mindenkit beazonosítasz

Amikor a sorozatbeli karaktereket a körülötted élő emberekhez hasonlítod.

5. Személyiségzavar

Mondhatod, hogy na, ez már sok, pedig én tudom, hogy te is ezt csinálod! Én például olyan szinten rajongtam Blair Waldorfért a Gossip girl-ből, hogy a ruhatáramat azóta igencsak meghatározza a manhattani elit öltözködési stílusa.  Jó, azért hajpántot nem hordtam (de csak azért, mert nyomja a fejemet).

6. Beállítod csengőhangnak

Ez az a pont, amikor már annyira próbálod belecsempészni minden pillanatodba a favorit sorozatodat, hogy még a zenéjét is beállítod csengőhangnak.

7. Óh, hogy már a háttérképed is ez?

Ha már a laptopod háttérképe (tovább megyek, Facebookon a profilképed, de minimum a borítóképed) is abból van, akkor érdemes elgondolkodnod, valóban a saját életedet éled-e?

8. Spoilerezés

Szabadidődben csakis arról olvasgatsz, hogy mi fog történni az évadzáróban? Vagy pont a másik véglet vagy,  aki képes lenne megölni azokat, akik lelövik a poént?

9. Érzelmi hullám

Rendesen sírva fakadsz, amikor az utolsó részt megnézted, pedig egyáltalán nem is volt szomorú a befejezés.

10. Túl komolyan veszed

Lehet, hogy nem egyezik a véleményetek a legjobb barátoddal a sorozat évadzárójával kapcsolatban, de most komolyan, ugye nem ezért nem beszéltek?

(Egy 2013-as cikkem alapján:)

Style.hu

Tetszettek a gondolataim? Oszd meg! :)
  • 65
  •  
  •  
  •  
  •  
  •   
  •  
  •  
  •  
  •  
    65
    Shares

Hozzászólások

2018-02-02T20:31:32+02:00 2017. 12. 16.|Egyéb, Szórakozás|